Amikor először hallottam Tivadar elhatározásáról, hogy a farsangi mulatságra madárijesztőnek öltözik, azt hittem, tréfál. Arra gondoltam, miért akarna madárijesztőnek öltözni ő, aki eleve majdnem teljesen úgy néz ki, mint egy madárijesztő. Aztán elmondta nekem, hogy a farsang ideális alkalom a számára, hogy azzá váljon, amivé születésekor rendeltetett. Különösen hangzik ez így, ezért magyarázatképpen néhány holdtöltényit vissza kell, hogy utazzunk az időben, egészen tavaly októberig. Az októberi telihold és halloween éjszakája közötti időszakban született ugyanis Tivadar. Éppen abban az időszakban, amikor az erdők megtelnek varázslattal és bennük különös erők kelnek táncra. „Ki az erdő ösvényeit járja, őseinek alakját váltja”, suttogják ilyenkor sejtelmesen a fák levelei, és nem egyszer tréfás alakváltozásoknak lesznek szemtanúi. Tivadar egy ilyen alakváltozás eredményeként jött napvilágra, pontosabban, holdvilágra. Egy gazda szekerén utazott sok más töktársával együtt a faluból a városba, amikor a szekér nagyot zökkent egy hatalmas fa kiálló gyökerén, Tivadar pedig a földre pottyant és gurulni kezdett. Eleinte lassan, imbolyogva, majd egyre gyorsabban és gyorsabban. Meg sem állt az erdő széléig, ahol – a közelgő robaj forrását keresve – egy szalmabáb nézett fürkészőn vissza rá. Tivadar, ekkor még tök alakban, a szalmabáb kíváncsi tekintetét látva vidám nevetésben tört ki, és csak nevetett, nevetett, mígnem majdnem tökéletes szalmabáb alakot nem öltött. Azért csak majdnem, mert a feje végül megmaradt töknek. A részleges átalakulás, bár nem ritka jelenség, a halloweent közvetlenül megelőző időszakban felettébb szokatlan, ezért pontos és tudományos magyarázat nincs is rá, csupán találgatások. Tivadar – megérzései alapján – például úgy sejti, hogy feje a nevetés miatt nem tudott átváltozni. Ám ő ezt annyira nem bánja, hiszen így egyszerre tud csibészkedni tökfejként és (madár)ijesztgetni szalmabábként.

Kristálytisztán emlékszem erre a pillanatra: Tél Tomi az ablaknál áll és a havat csodálja. Megbabonázva, teljesen átszellemülten. A többiek pedig mintha éreznék, hogy ennek a pillanatnak varázsa van, megszólalni is alig mernek. Tagadhatatlan, Tomi gondolatai messze járnak. Talán egy másik térben és időben, egy számunkra ezeddig ismeretlen dimenzióban? Kis idő elteltével persze kiderül, Tomi teljesen jelen van, csak a fehér lepel érkezését nyugtázza magában, ami lassan, de biztosan teljes szélességében beborítja a környéket.
Merthogy megérezte a havat. Tudta, hogy közeledik és hamarosan itt lesz. Tominak havazások előtt mindig fáj a térde. Hogy micsoda??? Hogy havazások előtt fáj a térde?!? De hiszen egy hóembernek nincs is térde! Tudom, tudom, hihetetlenül hangzik. Amikor Tominak erről a képességéről először hallottam, én éppúgy hüledeztem, mint Barna Ciporján az ablakpárkányon. Ám Tomi magyarázata erre a különös jelenségre kijózanítóan egyszerű: Csupán azért, mert nem látjuk a lábait, attól azok neki még vannak. A nagy hógömb, más néven lábgömb rejti a lépegetőit, a pocakgömb alatt. Persze, jegyzem meg halkan, ez még mindig nem elégséges magyarázat arra, hogy a lábgömbben „rejtőző” lépegetőkben miért jelentkezik fájdalom havazások előtt, de azt hiszem, erre a légnyomásváltozás lehet a magyarázat. Vagy valami más. Hamarosan ezt is kiderítem. Már csak azért is, mert Barna Ciporján megkért rá…

Bohókás és szívfacsaró. Így írhatnám le a pillanatot, amikor Vakkancs Vilmur a szimat ranglétra legeslegalsó fokára csúsztatta vissza magát, mert rádöbbent, saját magát követte és észre sem vette. Tisztesség, becsület, önfegyelem. Még most sem hiszem el, hogy képes volt magát lefokozni…! Szerencsére vidám természetű, így zöldfülűségén, pontosabban kékfülűségén egyáltalán nem kesereg. Pályafutását nemrégiben kezdte, és az őrző-védő munka rejtelmeit is csak most kóstolgatja, így pontosan tudja, hogy nyomolvasó módszerein van még mit csiszolnia. “Gyakorlat teszi a mestert, én pedig mestere akarok lenni ennek a mesterségnek! A <Mesterdetektív> cím megszerzésénél nem adom alább!” – mondta nekem a minap, amikor éppen megint forró nyomon járt. Elszántságban tehát nincs hiány, és erősítésre is számíthat. Volla és a többiek – megbecsülésük és széleskörű támogatásuk jeleként – NevenincsVilág Szimat Szakszolgálatának (NVSzSzSz) megbízott vezetőjévé, valamint a Kerületi Kopó Klub (KKK) tiszteletbeli elnökévé választották, és egy 30 órás újrakezdő nyomolvasó tanfolyamra íratták be. Ígéretet tettek neki arra is, hogy a házban és a ház környékén minden lehetséges nyomot és szagmintát összekutyulnak majd, hogy így állítsák őt nehezebbnél nehezebb kihívások elé és segítsék céljai elérésében. Mindannyian drukkolunk neki.