Amikor először hallottam Tivadar elhatározásáról, hogy a farsangi mulatságra madárijesztőnek öltözik, azt hittem, tréfál. Arra gondoltam, miért akarna madárijesztőnek öltözni ő, aki eleve majdnem teljesen úgy néz ki, mint egy madárijesztő. Aztán elmondta nekem, hogy a farsang ideális alkalom a számára, hogy azzá váljon, amivé születésekor rendeltetett. Különösen hangzik ez így, ezért magyarázatképpen néhány holdtöltényit vissza kell, hogy utazzunk az időben, egészen tavaly októberig. Az októberi telihold és halloween éjszakája közötti időszakban született ugyanis Tivadar. Éppen abban az időszakban, amikor az erdők megtelnek varázslattal és bennük különös erők kelnek táncra. „Ki az erdő ösvényeit járja, őseinek alakját váltja”, suttogják ilyenkor sejtelmesen a fák levelei, és nem egyszer tréfás alakváltozásoknak lesznek szemtanúi. Tivadar egy ilyen alakváltozás eredményeként jött napvilágra, pontosabban, holdvilágra. Egy gazda szekerén utazott sok más töktársával együtt a faluból a városba, amikor a szekér nagyot zökkent egy hatalmas fa kiálló gyökerén, Tivadar pedig a földre pottyant és gurulni kezdett. Eleinte lassan, imbolyogva, majd egyre gyorsabban és gyorsabban. Meg sem állt az erdő széléig, ahol – a közelgő robaj forrását keresve – egy szalmabáb nézett fürkészőn vissza rá. Tivadar, ekkor még tök alakban, a szalmabáb kíváncsi tekintetét látva vidám nevetésben tört ki, és csak nevetett, nevetett, mígnem majdnem tökéletes szalmabáb alakot nem öltött. Azért csak majdnem, mert a feje végül megmaradt töknek. A részleges átalakulás, bár nem ritka jelenség, a halloweent közvetlenül megelőző időszakban felettébb szokatlan, ezért pontos és tudományos magyarázat nincs is rá, csupán találgatások. Tivadar – megérzései alapján – például úgy sejti, hogy feje a nevetés miatt nem tudott átváltozni. Ám ő ezt annyira nem bánja, hiszen így egyszerre tud csibészkedni tökfejként és (madár)ijesztgetni szalmabábként.